|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 31 találat | lapozás: 1-30 | 31-31 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Coja, Ion 1990. április 18.Az RMDSZ Ideiglenes Intéző Bizottsága nyilatkozatban tiltakozott a Nemzeti Megmentés Frontja lapjának első számában /Azi, ápr. 11./ megjelent dr. Ion Coja cikke miatt. A soviniszta cikk azt állítja, hogy 1944 után a kisebbségek, főként a magyarok uralták az RKP-t /Román Kommunista Pártot/. Az RKP káderei nemzeti eredetének felemlegetése azt a célt szolgálja, hogy az elmúlt 45 évért nem a kommunista ideológiát kell hibáztatni, hanem a pártba befurakodott magyarokat és zsidókat. Coja szerint a magyarok 1946 után befolyásolták Petru Grozát, ily módon egyetemet, autonómiát csikartak ki maguknak. Valójában a Bolyai Egyetemet 1945-ben hozták létre, az autonómiát pedig 1952-ben. Ion Coja szerint anyanyelvi oktatás csak elemi iskolában engedhető meg, felfogása szerint a magyarok és a székelyek két külön nép, székely nyelvű iskolák mellett kardoskodik. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 18./ Ugyanezen szám közölte Coja cikkének szövegét is /Erdély román föld. A nemzetiségi kérdés/. Coja még azt is írta, hogy a Romániával szomszédos országokban 4,5 millió román él, "Románia a legjogosultabb arra, hogy határrevíziót kérjen." Az "erdélyi magyar lakosság kiváltképpen a XIX. és XX. századi magyar telepítési politika nyomán alakult ki. Az utolsó magyar-betelepítés Romániába közvetlenül a második világháború után történt, amikor a Petru Groza kormány beleegyezésével 200 ezer magyar telepedett le Erdélyben, olyanok, akiket a vajdasági horthysta megszállás idején elkövetett gaztetteik miatt üldöztek el Jugoszláviából." /Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 18./ A Háromszékben Magyari Lajos is ismertette dr. Ioan Coja állásfoglalását, aki tizenhárom pontban fejtette ki nézeteit a magyar kisebbségről. Nem igaz, állította Coja, hogy a kisebbségek többet szenvedtek Ceausescu idején. A magyarok az ötvenes évekbeli helyzethez akarnak visszatérni. "Azok viszont természetellenes, érdemtelen előnyök voltak, ilyen sehol Európában egyetlen más kisebbségnek nem volt." / Magyari Lajos: Ki ön, dr. Coja? = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 20./ Coja szerint "a magyarság jogainak kérdése polgári és büntetőjogi kérdés". A székelyeket más népnek vallja: "Lényeges különbséget tenni a székelyek és a magyarok között." "...a székelyek más népfaj, mint a magyarok." A székelyeknek a székely nyelvet kell tanítani. "A székelyek az elmagyarosításnak ezer éven át, 1919-ig ellenálltak"- állította Coja. /Magyari Lajos: Beszélj székelyül! = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 23./1990. május 3.Ion Coja, a Vatra Romaneasca bukaresti szervezetének tagja nyilatkozott a bukaresti Expresben. Magyar fordításban olvashatjuk magyarellenes megállapításait. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 3./1990. május 31.Máj. 31-én tartotta Temesváron nagygyűlését a Vatra Romaneasca /VR/ Temes megyei szervezete. Elsőként Ciubotea püspök áldását adta a VR-re. Több felszólaló hangsúlyozta, hogy minden erővel meg kell akadályozni a magyar nyelvű felsőoktatás visszaállítását, mert az sértené a román nemzet önérzetét. Ioan Pop nyugalmazott ügyvéd szerint ideje volna a román nép igazi történelmét megismertetni a világgal, hogy mindenki megtudja, a román nép védte meg a magyarokat és egész kultúrájukat, civilizációjukat a románoknak köszönhetik. Ioan Avram egyetemi lektor kijelentette, hogy a romániai magyar nyelvű tömegtájékoztatási eszközök mind módszeresen félretájékoztatnak. Szerinte az RMDSZ I. kongresszusán súlyosan gyalázták a román nyelvet, és általában a románokat. Iulia Blaj katonaorvos javasolta, a magyarok ne tanulhassanak anyanyelvükön, úgyis elég újság, könyv, színház áll rendelkezésükre. Dr. Ion Coja aggasztónak tartotta, hogy az RMDSZ a választásokon a második lett. Carolina Ilica képtelenségeket tartalmazó cikke éppen aznap, máj. 31-én megjelent cikkét a Tinerul Liber újságban, eszerint Magyarország évente egymilliárd dollárt költ románellenes propaganda célokra. Dr. Ion Coja kiemelte, a VR érzi a kormány tehetetlenségét. /Ferencz Károly: Marosvásárhely és a hunok. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 5./1990. október 7.Dr. Ion Coja azt állította, hogy 1987. nov. 15-én, a brassói munkástüntetésen a tüntetők fölszólították a magyarokat és a szászokat, hogy lépjenek ki a sorból, nehogy azt mondják, külföldi ügynökök szervezték a tüntetést. Ezt cáfolta Bara Albert, aki megszerezte a tüntetés miatt deportáltak névsorát, a 60 meghurcolt munkásból 6 magyar és egy szász volt: Gyerkó György, Gergely András, Csomás József, Gergely Árpád, Vitos Lajos, Bence Dénes és Sommerauer Werner. Sok munkást nem deportáltak, "csak" megvertek a rendőrségen, köztük is voltak magyarok, így például Berekméri János esztergályost egy hétig verték a rendőrségen. Az 1989. decemberi sortűznek szintén voltak magyar mártírjai Brassóban, a városban ekkor 64-en vesztették életüket, köztük 5 magyar: Király Károly /50 éves/, Burján István /43 éves/, Imecs László /18 éves/, Müller László /18 éves/, Tamás József /47 éves/. /Bara Albert: Együtt tüntettünk. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 7./1990. december 20.December első napjaiban a milánói törvényszék Iosif Constantin Dragan Milánóban élő, román származású, lugosi születésű dúsgazdag üzletembert, publicistát, írót fasisztának, legionáriusnak és a Ceusescu-rezsim kollaboránsának nyilvánította. A milánói per anyagában szerepel egy fénykép: Lugoson, a választási gyűlésen, Iliescu elnök mellett látható Dragan. Dragan egyre-másra jelentette meg lapjait Romániában /Europa Nova, Mileniul III., Dacia Literara/. Dragan trösztjének egyik tagja Ion Coja, a Vatra Romaneasca első alelnöke. A Romania Mare rendszeresen magasztalja Dragant, aki létrehozta a Dragan Európai Alapítványt, a Dragan Kiadó ontja a dák-trák témájú könyveket. Dragan 1942-ben a román legionárius doktrínát magasztaló könyvet írt, a hetvenes-nyolcvanas években pedig rendszeresen tárgyalt Ceausescuval, aki fogadta őt /erről tanúskodnak a Scinteia régi számai/, könyvei jelentek meg /Noi Tracii, Prin Europa stb./ . Az egyik bukaresti Dragan-lap, a Natiunea bekapcsolódott a magyarellenes kampányba. A Natiunea 19. számában maga Dragan írt, kifejtve, hogy a kommunizmus romániai térhódítása a zsidók és az irredenta magyarok műve volt. Dragan így fejezte be cikkét: "Románok, őrizkedjetek az idegenektől, akiket hazátokba fogadtok." Nyugtalanító, hogy Adrian Paunescu lapja, a Totusi Iubirea közölte: megalakult a Liga Maresal Ion Antonescu, élén Dragan áll, az Antonescu Liga megyei fiókokat is alakít. Corneliu Vadim Tudor a Romania Mare 27-es számában fenyegető hangú levelet írt Iliescu elnöknek, kilátásba helyezve: ha a románok milliós fegyvert fognak a magyarok ellen "a nemzeti ügyért", akkor nem marad más megoldás, mint a katonai kormányzás. /Barabás István: A Dragan-ügy mint kórkép. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 20./1993. április 15.Craiován nemrég történelmi kerekasztal-vitát rendeztek a Vasgárdáról. A rendezvény valóságos legionárius propagandafórummá vált, ahol népszerűsítették a Noua Dereptea című bukaresti szélsőséges lapot. Vezércikkét Ion Coja szenátor írta. /Legionárius propaganda. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), ápr. 15./1993. július 14.Az 1918-as gyulafehérvári nyilatkozat nem szerződés, ezért alaptalanul hivatkozik rá az RMDSZ, mondta a magyarellenességéről ismert Ion Coja, a Demokrata Agrárpárt szenátora, a Vatra Romaneasca bukaresti vezető politikusa. /Bodgán Tibor, Bukarest: A gyulafehérvári nyilatkozat nem szerződés. = Magyar Hírlap, júl. 14./1993. november 30.Nov. 30-án a parlament két házának együttes ülésén, melyen a Moldovai Köztársaság parlamenti küldöttsége is megjelent, ünnepi ülést tartottak, az egyesülés 75. évfordulójára emlékezve. A szónokok Decebal dák vezértől kezdve bejárták a történelmet. Markó Béla RMDSZ-elnök megállapította, hogy a gyulafehérvári nyilatkozat nemzeti kisebbségekkel kapcsolatos pontjait nem tartották meg. Valentin Dolganiuc, a Moldovai Köztársaság egyik képviselője a Dnyeszter és a Tisza közötti román területről beszélt, ekkor Rudas Ernő magyar nagykövet elhagyta a termet. Példáját követte az ukrajnai nagykövet is, amikor a jelenlevők Besszarábia nevét skandálták. - Gyulafehérváron a rendfenntartó erők riadókészültségben várják a dec. elsejei ünnepséget. /Bogdán Tibor, Bukarest: Ünnepi megemlékezés Romániában. = Magyar Hírlap, dec. 1./ A moldovai képviselő beszédének "a Dnyesztertől a Tiszáig terjedő" román határokat emlegető mondatánál a képviselők, a szenátorok, a kormánytagok és az elnöki tanácsosok tapsoltak. Ion Coja szenátor bekiáltva a Balatonig tolta ki a román határokat, ezt a televízió közvetítésénél is hallani lehetett. Az RMDSZ az ellenzékkel ünnepelt. = Népszabadság, dec. 2./1994. szeptember 15.Közép-Európa és a térség nemzeti kisebbségei címmel Bukarestben kétnapos nemzetközi kollokvium kezdődött szept. 15-én a Képviselőház szervezésében. A tanácskozást a PER /Project on Ethnic Relations/ finanszírozta. Meghívták az ENSZ és az EBEÉ kisebbségügyi előadóit is. Magyarországról Gellért Kis Gábor /MSZP/, Keresztes Sándor /KDNP/ képviselők, illetve Bálint-Pataki József és Fretyán István, a Határon Túli Magyarok Hivatalának, illetve a Nemzeti és Etnikai Kisebbségek Hivatalának főosztályvezetője voltak jelen. Vitavezetők: Harry Barnes, Gunnar Jansson, Allen Kassof. Iliescu elnök beszédében hadat üzent az autonómiatörekvéseknek, ezeket "kalandor jellegű terveknek" nevezte, elszigetelődésnek és nem európai megoldásnak. Romániában a lakosság 90 százaléka román, hangsúlyozta. Szerinte vannak törekvések, "amelyek a kisebbségvédelem témáját politikai célokra vagy revizionista törekvések alátámasztására" használják." Románia visszatért az európai nemzetek nagy családjába. "A román nép elhivatottsága és hagyományai révén toleráns, nyílt és vendégszerető nép." Gunnar Jansson, az ET Románia-raportőre elmondta, hogy ahol viszály tör ki a többség és kisebbség között, ott mindig a kormány, a hatalom a hibás. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 16., Iliescu beszéde: Dimineata(Bukarest), szept. 16., Erdélyi Napló (Nagyvárad), szept. 28., Magyar Nemzet, Új Magyarország, szept. 16./ A rendezvényen Markó Béla Az európai integráció és a kisebbségek problémája címmel fejtette ki nézeteit. "Egyáltalán nem véletlen, hogy például Romániában éppenséggel a szélsőséges nacionalista, xenofób pártok képviselői közül kerülnek ki a központosított állam legvehemensebb védelmezői; ők azok, akik egyrészt kisebbségellenes politikát folytatnak, külpolitikai vonatkozásban pedig szembetűnően vagy leplezetlenül integráció-ellenesek, belügyekbe való beavatkozásként könyvelnek el minden közös európai integrációs határozatot." /Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 20./ Markó Béla az autonómia szükségessége mellett állt ki. Az autonómia nem mond ellent az integrációs törekvéseknek. Markó Béla kifejtette, hogy éppen az az anakronizmus, hogy amikor Romániában mintegy kétmilliós magyar kisebbség él, az országot nemzetállamnak tekintik, és a nemzeti kisebbségeknek nincs döntési mechanizmusuk, kultúrájuk a többség döntéseitől függ. A nemzetközi egyezmények önmagukban nem elegendők, hiszen Románia az ET-be felvételekor elkötelezte magát bizonyos kisebbségvédelmi intézkedések mellett, de ezeket a szabályozásokat mindmáig nem vezette be. Borbély László egy másik munkacsoportban arról szólt, hogy a nemzetállam koncepciójával mindig akkor érvelnek, amikor a kisebbségek jogairól lenne szó. Instabilitáshoz vezethet, ha nem kodifikálják a kisebbségek jogait, hangsúlyozta. Ion Coja, a Vatra alelnöke kijelentette, hogy egyes kisebbségekben lehet bízni, de a magyarokban nem. "A romániai magyarság mögött a sok évi terrorizmus mellett antilojalitásról tanúskodó nyilatkozatok állnak." - mondta. /Erdélyi Napló (Nagyvárad), szept. 28., Magyar Nemzet, szept. 17./ Kassof a Neptun-ügyként ismertté vált tárgyalás létrehozója, a Poject on Ethnic Relations igazgatója.1995. március 7.Az idegenek romániai tartózkodásának törvénytervezetéről szóló szenátusi vitában /az idegeneknek 24 órán belül be kell jelentkezni/ márc. 7-én Buchwald Péter megkérdezte, miért nem került a tervezet az emberjogi bizottsághoz. Akadtak szenátorok, akik kevésnek tartották a megszorításokat. Ion Coja agrárpárti szenátor félórás fejtegetésbe kezdett arról, hogy a romániai magyarság nem egységes. A székelyek kipusztulófélben vannak, csak néhányezren vallják magukat székelynek, velük szemben pozitív diszkriminációt kell alkalmazni. A másik réteg a gyarmatosítóké, akik a Monarchia idején, illetve a Horthy-időszak négy évben telepedtek meg Erdélyben, továbbá a Groza-kormány idején befogadtak 200 ezer jugoszláviai menekültet, állította. Gheorghe Dumitrascu szenátor megkérdezte, milyen törvényes keretek között látogat ide márc. 15-én 15-20 ezer idegen egy "nem-baráti országból" idegen zászlókkal ünnepelni. Szerinte márc. 15-e gyásznap a románok számára, mert a magyarok megöltek 15-40 ezer románt. A szenátor nem beszélt Nagyenyed és Zalatna szabadságharc alatti pusztulásáról, a dél-erdélyi falvak magyar lakosságának kiirtásáról. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 9./1997. október 7.Ion Coja, a Vatra Romaneasca alelnöke okt. 6-án Bukarestben bemutatta Legionarii nostri /=A mi vasgárdistáink/ című, a Buna Vestire Kiadó által gondozott könyvét. /Távirati stílusban rovat. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 7./1998. április 1.A szélsőséges erők igyekeztek Antonescut tisztára mosni, szalonképessé tenni. Valójában Antonescu embertelen zsidóellenes törvényeket léptetett életbe, még Hitler előtt létesített koncentrációs táborokat a besszarábiai és a bukovinai zsidók számára, borzalmas tömegmészárlások fűződnek az uralmához, idegen területeket annektált /Transznisztria/. Ennek ellenére a román sajtó tagadja Antonescu gaztetteit, sőt szobrát is felállították. Ugyanakkor a vasgárdistákat is igyekeznek pozitív színben beállítani. Ion Coja, a Vatra Romaneasca hírhedt elnöke Kolozsváron mutatta be a Vasgárdát dicsőítő könyvét. /Fey László: Helyben vagyunk - Postafiók rovat. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 1./2000. november 15.A marosvásárhelyi Cuvantul liber napilap szept. 20-i számában a főszerkesztő, Lazar Ladariu, nemzeti egységpárti parlamenti képviselő támadta Wass Albertet, annak kapcsán, hogy Hargita megyében iskolát neveztek el az íróról. Ladariu szerint a kolozsvári Népi Törvényszék halálra ítélte Wass Andrást és Wass Albertet, mivel 1940. szeptember 23-án parancsot adtak a magyar honvédeknek arra, hogy embereket öljenek meg. A cikk szerint Wass Albert háborús bűnös volt. Ezek után Marosvásárhelyen, a Nemzetközi Könyvvásáron bemutatták az író trilógiája, A Funtineli boszorkány román fordítását (Langa Scaunul Domnului címmel). A regény fordítója Corneliu Caltea. Ion Coja, bukaresti történész-professzor méltatta a kötetet. Elmondta, hogy a könyv íróját Erdélyben halálra ítélték. Marosvásárhelyen van egy utca: Ion Antonescu. Őt is halálra ítélték. Ugyanakkor sok olyan egyént nem ítéltek el, akik tényleg gyilkosok voltak. Sokan közülük a kommunista párt tagjai lettek. A kommunizmus perére többek között azért nem került sor, hogy ez ne derüljön ki. Végül kimondta: Wass Albert tisztességes embernek tűnik a könyv alapján. /Máthé Éva: Wass Albert - románul. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 15./2001. június 18.A bukaresti Dulles teremben gyűltek össze azok a volt vasgárdisták, illetve a mozgalom szimpatizánsai, akik tagadják a holokauszt valóságát. A meghívottak között volt Iosif Constantin Dragan, Ion Coja és Mircea Chelaru nyugalmazott tábornok, tudósított a Cotidianul című bukaresti lap. /Távirati stílusban. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 18./2001. október 3.A román külügyminisztérium okt. 2-án közleményben határolta el magát az Amerikai Egyesült Államok új bukaresti nagykövete elleni durva támadástól. Ion Coja egyetemi tanár, a Vatra Romaneasca szervezet bukaresti fiókjának és "a románellenesség leküzdésére" létrehozott ligának a vezetője ugyanis George Bush elnökhöz és az amerikai törvényhozáshoz intézett nyílt levelében tiltakozott az ellen, hogy Washington "egy homoszexuális diplomatát" küldött "a mélyen ortodox román nép" hazájába. /Elhatárolódik a külügy a Vatrától. Coja az új amerikai nagykövetet támadta. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 3./2002. február 2.A minapi tévécsevegésében az egyik RMDSZ-vezető már első mondatával ingerültséget keltett a stúdióban: a romániai magyarságot mint "comunitate nationala", vagyis nemzeti közösségként említette. Cristian Tudor Popescu dühödten kiáltott: - Mi az, hogy nemzeti közösség?! Az európai normák szerint csak nemzeti kisebbségekről lehet beszélni. Alig telt el néhány nap, mikor a Romania Libera jan. 19-i számában egész oldalas írásműnek már első mondatában a kijevi hatóságok és az ukrajnai "nemzeti közösségek", köztük a románok viszonyáról volt szó. Az újságíró várta, hogy Cristian Tudor Popescu tiltakozik a nyilvánosság előtt: a határokon kívül nem léteznek román nemzeti közösségek, csak kisebbségek, Bukovinában meg csak román ajkú ukránok. A Romania Libera cikke /fordításban: Ellenséges magatartás az ukrajnai románokkal szemben címmel/ az ottani román "nemzeti közösség sérelmeit tartalmazza. Szerzője Stefan Broasca, az ottani csernovici /Cernauti/ Plai Romanesc főszerkesztője. Broasca szerint az ukrán hatóságok meghamisították a legutóbbi népszámlálás adatait, hogy a román nemzeti közösséget minél kisebb létszámúnak tüntessék fel. Az ukrán hatalom úgy osztja meg a román nemzeti közösséget, hogy hivatalosan elismeri az úgynevezett moldován kisebbséget az úgynevezett moldován nyelvvel (Sztálin találmánya), és csak ennek árnyékában vesz tudomást egy jelentéktelen kisebbségről, amely "tévesen" románnak vallja magát. Ez ismerős, hiszen a bukaresti extrémizmus hirdeti, hogy a székelyek nem magyarok. Ezt hirdeti a Nagy-Románia Párt és Ion Coja professzor, a Vatra Romaneasca alelnöke, a legionárius fasiszta mozgalom szerecsenmosdatásának élharcosa. Stefan Broasca leszögezte, hogy a nemzeti autonómia megilleti az ott élő románságot. A nemzetiségi jogok követelése a hivatalos ukrán álláspont szerint egyfajta ukrajnai Koszovóhoz vezethet. Broasca cikke szerint a román élharcosok minden próbálkozását az anyanyelv hivatalos használatára szeparatista törekvésnek tüntetik fel. Ukrajnán kívül hol hallottuk még a szeparatizmus rémét ugyanígy emlegetni? – tette fel a kérdést Barabás István. /Barabás István: Bantusztánok a szomszédban. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 2./2003. április 29.Ápr. 26-án Kolozsváron a moldvai csángó közösségek kutatásáról tartottak konferenciát. Meinolf Arens a Vatikán csángópolitikájáról rajzolt nem sok optimizmusra okot adó képet, Marius Diaconescu pedig a csángók román eredetét bizonyító úgynevezett Martinas-elméletet zúzta porrá. A németországi Meinolf Arens és a bukaresti Marius Diaconescu történész tartotta a két legizgalmasabb előadást. A rendezvényt - amint a megnyitón Pozsony Ferenc, a Kriza János Néprajzi Társaság elnöke elmondta - azzal a céllal szervezték, hogy a különböző, csángókutatással foglalkozó műhelyek megismerjék egymás kutatási eredményeit, és összehangolják munkájukat. Szarka László, a Magyar Tudományos Akadémia Kisebbségkutató Intézetének igazgatója megemlítette, hogy a magyar csángókutatás a 20. században a csángómentéssel kapcsolódott össze, és ez az összekapcsolódás kedvezőtlenül hatott a tudományos munkára; most már viszont elérkezett annak az ideje, hogy a tudomány el tud vonatkoztatni az érzelmi megközelítéstől. Marius Diaconescu, a Bukaresti Tudományegyetem tanára a moldvai katolikusok identitáskrízisének okait kutatván a román eredet mítoszát elemezte. A mítoszok kategóriájába sorolta a csángók román eredetének elméletét. Ez azért számít meglepetésnek, mert a Román Akadémia által szervezett tavalyi bukaresti és iasi-i csángószeminárium éppen a csángók román eredetének bizonyítását szolgálta. Diaconescu előadásából kiderült, a román eredetről Iosif Petru M. Pal, a moldvai Ferenc-rend vezetője már 1941-ben, néhány évvel Martinas munkája előtt könyvet adott ki. Ezek a munkák egy olyan korban születtek, amikor a bécsi döntést követően fellángoló román nacionalizmus a moldvai csángókat is megbélyegezte. Magyarságuk miatt a román hatóságok megtagadták a moldvai katolikusok állampolgári iratainak kiállítását, megvonták tőlük a földvásárlás jogát. E súlyos diszkriminációra azzal válaszolt a klérus, hogy hívei védelmében megpróbálta a csángók románságát bizonyítani. E bizonyítási szándék Dumitru Martinas művében csúcsosodott, ez azonban a megírásakor nem ütötte meg a kiadhatóság mércéjét. "Ezt a művet javították fel Ioan Coja történész vezetésével és adták ki az 1980-as években, amikor sürgősen kellett csattanós választ adni a Magyarországon feléledő Erdély iránti érdeklődésre" - magyarázta Marius Diaconescu. Meinolf Arens megjegyezte, a pápai levéltárak iratai alapján Rómában banalitásnak számított a népcsoport magyarsága. A kutató szerint a Vatikánnak a 19. század végétől általános törekvése volt a nemzeti római katolikus egyházak megteremtése. Raimund Netshamer bukaresti római katolikus püspököt a 20. század elején egy pápai kihallgatás után azzal az üzenettel bocsátották el: legyetek jó katolikusok, és legyetek jó románok. Ez a törekvés csak fokozódott azt követően, hogy Romániában betiltották a görög katolikus egyházat. Az 1960-as és 70-es évektől az egész szocialista táborból Moldvában építették a legtöbb római katolikus templomot. Arens úgy vélte, a csángók anyanyelvi hitéletének nem kedvez a keleti és nyugati keresztény egyházak egyesítésének római szándéka sem. A Vatikán ugyanis úgy látja, Bukaresten keresztül közeledhet az ortodoxiához. A német kutató példaként hozta fel II. János Pál pápa 1999-es romániai látogatását, amikor a szentatya - engedvén az ortodox követelésnek - nem látogatta meg erdélyi magyar híveit. A konferencián több erdélyi és magyarországi nyelvész, néprajzkutató és antropológus mutatta be kutatásának eredményeit. /Gazda Árpád: Porrá zúzott eredetmítosz. Konferenciát tartottak a csángókutatásról. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 29./2005. június 11.Az egyik román tévé, Dan Diaconesu OTV-je műsorában minden este megjelennek a román sovén-nacionalizmus élharcosai. Bérelt helye van a műsorban Gheorghe Funarnak, Gigi Becalinak, Adrian Paunescunak, Ion Cojának, levitézlett securitate-tiszteknek, kommunista főembereknek és dilettáns történészeknek. Az OTV teljes terjedelmében hozza Corneliu Vadim Tudor, a Nagy-Románia Párt vezérének hosszú beszédeit. Hála fejében a párt Tricolor című lapjában mindennap megjelenik Dan Diaconescu fényképe. C.V.Tudor minden alkalommal támadja az RMDSZ-t, amelyet szerinte törvényen kívül kell helyezni, és vezetőit száműzni kell az országból. Ilyenkor mind a vendég, mind a házigazda siet közölni a nézőkkel: ez nem jelenti azt, hogy ők soviniszták, hiszen vannak magyar barátaik, és példának hozzák fel Hajdu Győzőt, aki valóban fel-feltűnik az OTV képernyőjén, hogy a magyar nemzet nevében felháborodva nyilatkozzék az RMDSZ irredentizmusáról, mélységesen elhibázott politizálásáról. Az OTV rendszeresen támadja Magyarország történészeit, a magyar történelmi egyházakat, a Pro Democratiát, a Helsinki Bizottságot, a Securitate Irattárát Felügyelő Bizottságot, általában a magyarokat és a zsidókat. Az OTV-t az Audiovizuális Tanács 2002. szeptember 11-én Corneliu Vadim Tudornak előző este elhangzott antiszemita, xenofób kirohanásai és július 31-i, hasonló szellemű interjúja miatt betiltotta. Emiatt Corneliu Vadim Tudor szenátor és Adrian Paunescu szenátor akkor a szenátus ülésén a sajtószabadság nevében tiltakoztak. Az Audiovizuális Tanács 2004. április 1-jei határozatával jóváhagyta az adó újraindítását. C.V. Tudor és Adrian Paunescu azóta újra állandó meghívottjai az esti műsoroknak. Barabás István újságíró mindezt elítélte és hozzátette, hogy Markó Béla leülhet-e tárgyalni azokkal, akik az RMDSZ-t nemzetárulónak, megalkuvónak bélyegzik meg? /Barabás István: Vendégnek lenni nem kötelező. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 11./2005. november 5.„A moldvai római katolikusok a kommunista rendszer által szörnyű nyomásnak voltak kitéve, hogy magyarokká váljanak. A szocializmus építése azt is célul tűzte, hogy kilúgozza a román nemzeti öntudatot, miáltal jobban ellenőrzése alatt tartja a társadalmat.” – olvasható a Római Katolikusok Dumitru Martinas Egyesülete által készített irományban. A csaknem négy újságoldalt betöltő fogalmazvány szerint az 50-es évek kommunista rendszere szovjet nyomásra magyar iskolákat indított be Moldvában azzal a céllal, hogy az itteni román katolikusok (a „tanulmányban” a csángók végig ezen a néven szerepelnek) elfelejtsék őseik dák-latin nyelvét. Az elmagyarosítás nem sikerült, mert a lakosság követelte, hogy gyermekei románul tanulhassanak. Ebben a törekvésben legnagyobb segítséget a iasi-i római katolikus püspökség nyújtott, amely hősi módra egyszerre viselt hadat a magyar mesterkedések és a kommunista rendszer ellen. A „román identitás elleni agresszió” 1989 után új lendületet vett, noha a közösség 95 százaléka románnak vallotta magát. Ez nem zavarta az RMDSZ és Budapest agitátorait, sőt odáig merészkedtek, hogy egy pusztinai bácsit rábeszéltek, a népszámlálás alkalmával, vallja magát magyarnak. Csakhogy bákói újságírók kiderítették: az öregember fia a csíkszeredai RMDSZ alkalmazottja. A leleplezések sora folytatódott 2002-ben, amikor Kallós Zoltán etnográfus, „mellékesen a moldvai katolikusok elmagyarosítása kommunista offenzívájának élharcosa” Kolozsvárról magyar népdalokat hozott, ezeket megtanította a római katolikusoknak, hogy azután népköltészetükkel bizonyítsa magyar származásukat. Érdemes emlékeztetni, hogy Kallós Zoltánt a kommunizmus idején bebörtönözték, most mégis a lapban mint a rendszer kiszolgálója szerepel. Gabriel Andreescu az Observatorul Cultural 2002. május 13-i számában kimutatta, hogy csángó témában az állami intézmények szervezte szimpóziumokra mindig a román sovén-nacionalizmusnak azokat az élharcosait hívják meg, akik egymással mindenben egyetértenek. Így történt többek között a Román Akadémia védnöksége alatt 2002. április 29-én Bukarestben megtartott szeminárium esetében is. A szervezőknek gondjuk volt arra, hogy ne hívjanak meg egyetlen magyar történészt sem, nehogy megzavarja a harmóniát, végül csak Borbély László RMDSZ-képviselő követelésére engedték be a terembe a csángó magyarok néhány képviselőjét. Gabriel Andreescu emlékeztetett: Dumitru Martinas Originea ceangailor din Moldova című dilettáns könyve 1985-ben, tehát a kommunista propagandagépezet rendelésére és jóváhagyásával jelent meg, legújabb kiadását pedig Ion Coja, a Vatra Romaneasca alelnöke látta el lelkendező előszóval. /Barabás István: Hamis tudós. = Hargita Népe (Csíkszereda), nov. 5./2006. január 11.Január 6-án az OTV televíziós csatornán Ion Diaconescu meghívottjával, Ion Coja professzorral társalgott. A képernyő felső sarkában felirat hirdette: Tariceanu Budapest embere. A professzor utóbbi 16 év összes román kormányát és Románia volt elnökeit elmarasztalta, mert nem tettek semmit a román nemzeti érdekek megvédéséért és a magyar irredentizmus visszaszorításáért. Főleg a mostani kormányt ostorozta, s magát Tariceanu miniszterelnököt, mert behódolt az RMDSZ-nek és Budapest hálójába került. Nem jó román és hazafi, ezért kell eltávolítani a kormány éléről. A parlamentben az RMDSZ a kisebbségi törvény megszavazását sürgeti, amelyet a Tariceanu-kormány támogat. Ezt mindenképpen meg kell akadályozni, mondja Coja, aki társaival azt tervezi, hogy Basescu elnökhöz fordul a törvény elvetése és a Tariceanu-kormány megbuktatása érdekében. Coja szerint a székelyek nem magyarok, hanem egy keleti dák törzs leszármazottai, akiket a rómaiaknak nem sikerült elrománosítani, a honfoglalás után viszont a magyarok elmagyarosították őket. /Horváth András, Csíkszereda: Budapest embere. = Hargita Népe (Csíkszereda), jan. 11./2006. január 20.1941 januárjában, a Vasgárda államcsíny-kísérletét megelőzően, fasiszta bandák 150 zsidót öltek meg, zsinagógákat, üzleteket, lakásokat dúltak fel, fosztottak ki. A halálos áldozatokról mértékadó forrás Manfred von Killinger bukaresti német nagykövet titkos jelentése. Mihail Sebastian író (Jurnal 1935–1944. Bukarest, 1996) megörökítette Radu Gyr költő zsidóellenes szónoklatait, idézte Camil Petrescut, aki panaszkodik, hogy neki nem jutott egy kiürített zsidó lakás. A pogrom dokumentumai több helyen megtalálhatók, ennek ellenére sokan tagadják a pogromot. Corneliu Vadim Tudor szenátor, a szélsőséges Nagy-Románia Párt elnöke Romania Mare című hetilapjában 1997 novemberétől végeérhetetlen cikksorozatot közölt. Szerzője Ion Coja bukaresti egyetemi tanár, a Vatra Romaneasca Egyesület alelnöke, aki szerint a bukaresti pogrom zsidó fantáziaszülemény. A neoholokauszt néven ismertté vált tagadás új doktrínája kapóra jött a román szélsőségesek számára. Hatékonysága 2003-ban érte el tetőfokát: június 13-án az Adrian Nastase vezette kormány nyilatkozatban szögezte le, hogy 1940-1944. között Romániában nem volt holokauszt. Corneliu Vadim Tudor és Ion Coja történelemrevíziója így állampolitikai rangra emelkedett. Az izraeli kormány, a romániai Zsidó Közösségek Szövetsége, valamint az Aven Amentza roma szervezet azonnal tiltakozott. A kormány ezért már június 18-án helyesbített. 2004. november 11-én a Nobel-díjas Elie Wiesel, a Romániai Holokausztot Tanulmányozó Nemzetközi Bizottság elnöke Ion Iliescu elnöknek dokumentumokat mutatott be, amelyekből kiderül, hogy a korabeli hatóságok 280-380 ezer román és ukrán zsidó haláláért felelősek. Iliescu elnök hirtelen megvilágosodott: „A holokauszt történelmünk egyik súlyos tévedése, amelynek felelősségét a román államnak vállalnia kell.” Ezt követően a kormány október 9-ét a holokauszt napjává nyilvánította. Úgyszintén a nagy fordulat jele volt, hogy ezelőtt egy évvel, a bukaresti pogrom évfordulója alkalmából, a Nemzeti Múzeumban megnyílt a Holokauszt 1933-1945 dokumentumkiállítás. Jelen volt Ion Iliescu elnök is, aki beszédét ezzel kezdte: „Az emlékezéshez bátorság kell.” A szélsőséges erők hangadói tüntetőleg távol maradtak. /Barabás István: Pogrom és a neoholokauszt. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 20./2006. február 27.2003. június 12-én a román kormány jóváhagyta az Országos Levéltár és a washingtoni Holokauszt Emlékmúzeum közti együttműködési megállapodást, ugyanakkor „hangsúlyozza, hogy Románia határain belül 1940 és 1945 között nem volt holokauszt”. Ion Iliescu elnök 1993 tavaszán Washingtonban részt vett a Holokauszt Emlékmúzeum avatásán, hazatérte után Corneliu Vadim Tudor, Eugen Barbu és Mircea Musat a Romania Mare hetilap április 30-i számában nyílt levélben ítélte el azzal, hogy „minden méltóságérzetét félredobva, behódolt a világot átfogó cionizmusnak”, mert nem tiltakozott amiatt, hogy Románia is jelen van azon országok között, ahol a múzeum dokumentumai szerint genocídium zajlott, noha „az egész világ tudja, hogy Románia 1940-1944 között valóságos oázis volt a zsidók számára.” A Romania Mare következetesnek bizonyult a kérdésben: 1997. november 14-étől kezdődően Ion Coja szenátor tollából cikksorozatot közölt a következő címmel: Romániában nem volt semmiféle holokauszt. A tagadás új változatát vezette be Iosif Constantin Dragan milánói üzletember, a Vasgárda volt tagja, jelenleg a Vatra Romaneasca tiszteletbeli elnöke. Natiunea című hetilapjának 1990. június 23-i első számában azt hangoztatta, hogy a pogromok tulajdonképpen a legionárius mozgalom jogos ellenlépései voltak, miután a Besszarábiából visszavonuló román csapatokat civil zsidók megtámadták, és tiszteket öltek meg. A Romania Libera 1990. július 11-én idézte Moses Rosen főrabbi beszédéből: a holokauszt tagadása a Ceausescu-diktatúra idején kezdődött el azzal az intézkedéssel, hogy a párt betiltott minden, ezzel kapcsolatos megemlékezést, egyidejűleg antiszemita kampányba kezdett, amelyhez a hangot Corneliu Vadim Tudor 1983-ban megjelent Idealuri című cikkgyűjteménye adta meg. A román kormány a heves nemzetközi tiltakozások nyomán változtatott 2003. június 12-én megfogalmazott álláspontján, amely szerint Romániában nem volt holokauszt: 2004. október 12-én nyilatkozatban ismerte el, hogy az Antonescu-rezsim idején mintegy 250 ezer zsidót küldtek halálba. Ugyanezen a napon a Ziua közölte: Ion Coja volt PUNR-szenátor legújabb könyve, a Protocoalele Kogaionului tagadja, hogy Romániában valaha is zsidókat öltek volna. /Babarás István: A holokauszt és a törvény. = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 27./2006. június 10.A Teleki László Alapítvány Bákóban és Pusztinán szervezett csángókonferenciát. Az a tény is sokatmondó, hogy ilyen szervezésben és ott, a helyszínen kerülhetett sor erre a konferenciára. A külső szemlélő számára meglepetésszerűen hatott a fiatal csángómagyar értelmiségiek és a vélük társuló erdélyi, magyarhoni fiatalok tudományos felkészültsége. A résztvevők a konferencia idején és utána a közvélemény ítélőszéke elé vitték a moldvai magyarok román eredetével kapcsolatos tévhiteket, a Ceausescu-rezsim alatt megrendelésre gyártott ,,elméleteket”. Ezek közül a legismertebb Dumitru Martinas hírhedt, szekuritátés megrendelésre újra kiadott könyve, amelyet egy magyar- és csángóellenes mozgalom ideológiai alapjává emeltek. Azonban a bákói értekezletre azok a fiatal román kutatók sem mentek el, akik más alkalmakkor kritikával illették Martinas könyvét. A félelem, a tudományos életből való kiközösítés veszélye tartja távol őket, hisz Martinas ,,elméletének” tagadása ahhoz hasonlatos, mintha valaki a dákoromán kontinuitás elméletét kérdőjelezné meg. A Martinas-féle elméletre egész mozgalom épült. Ennek lényege az, hogy ,,a csángó néven ismert lakosság székely környezetben elmagyarosított és katolizált románokból áll, akiknek többsége a 18. században emigrált Moldvába, és ott a magyarok által kirendelt papok folytatták elmagyarosításukat”. A könyvet, mint annyi más áltudományos fércművet, nyugati nyelveken is megjelentették, diplomáciai úton is terjesztették. A ,,tudósok” egész serege munkálkodott azon, hogy Martinas könyvének állításait aládúcolják. Jellemző, hogy az egyik ilyen tartalmú, háromezer példányban kiadott brosúrát 1998-ban Göncz Árpád akkori köztársasági elnök jelenlétében mutatták be. A kutatók – elsősorban Varga Andrea történész – kiderítették és levéltári okmányokkal bizonyították, hogy Martinas könyvének újrakiadása körül a Szekuritáté szorgoskodott, olyan illusztris személyiségekkel egyetemben, mint Constantin Dragan, Ion Coja és az állambiztonságiakkal kapcsolatot tartó társaik. Moldvában minden negyedik pap együttműködött a Szekuritátéval. /Sylvester Lajos: Hamis mítoszok sárkányfeje. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 10./2006. november 18.A Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem ösztönzi a színházzal, színművészettel foglalkozó írások megszületését, kiadását. November 10-én, a Színművészeti Egyetemen tartott könyvbemutatón a témával kapcsolatos öt könyvet mutattak be. Király Kinga Júlia A rothadás esztétikája című könyve a Gotzi életműre alapoz. Gotzi puritán színpadi nyelvet használó szövegei magyar nyelven, a szerző fordításában olvashatók. Killár Kovács Katalin a színpadi improvizáció technikáit mutatta be több év kutatómunka alapján az Improvizatia in procesul creatiei scenice című könyvében. Albert Máriának két könyvét ismertették. Az English Act című könyvében a színházi gondolkodást összekapcsolta az angol nyelv oktatásával. Angol drámairodalmi szövegek felhasználásával olyan tankönyvet állított össze, mely segítségével a diákok színházat tanulnak, de közben nyelvet is. Albert Mária fordításában mutatták be Ion Coja bukaresti professzor Színművészeti poétika című művét. Ungvári Zrínyi Ildikó Bevezetés a színházantropológiába című kötete a mai színházi gondolkodás alapgondolatait próbálja letapogatni. A színházantropológia kibontakozóban levő tudomány, a marosvásárhelyi egyetemen Ungvári Ildikó nevéhez köthető. /Szász Enikő: XII. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár. Kiadói újdonságok Thália birodalmáról. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 18./2007. január 11.Egy kis hisztériára kapható a többségi sajtó jelentős része. Most a helyi és központi lapokból a Wass Albert regényeiből dramatizált és sikerrel játszott színmű (A világ és a vége) előadása ellen indítottak össztüzet. Így történt a Wass Albert- felolvasómaraton és a Trianon film bemutatása kapcsán is. A Hősök Kultusza Egyesület tartalékos ezredes „professzora” ezúttal is bűnügyi feljelentést tett a szervezők ellen, akik véleménye szerint egy háborús bűnös kultuszát terjesztik. Ilyen alapon eljárást indíthatnának a Marosvásárhely főterén álló könyvesbolt ellen is, amely Wass Albertnek román nyelvre lefordított sikerregényét árusítja. Erről a magyarbarátnak nem nevezhető Ioan Coja írt meleg hangú értékelést. Háborús bűnös kultuszát terjesztette volna? /Bodolai Gyöngyi: Vége a világnak? = Népújság (Marosvásárhely), jan. 11./2007. január 23.A Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem többnyelvű színháztudományi szakfolyóiratát, a Symbolont mutatták be a magyar kultúra napja alkalmából január 22-én Budapesten. A multidiszciplináris szemlélet jegyében indult tudományos folyóirat 2000-től jelenik meg, a színháztudományi kutatások megújítását a célja. A Symbolon a színháztörténeti, esztétikai, antropológiai, szociológiai, szemiotikai és a színészképzéshez kapcsolódó pszichológiai kutatások mellett teret ad a színpadi nyelvet megújító kortárs kísérleti törekvések bemutatásának is. A lap románul, magyarul és a legfontosabb világnyelveken egyaránt közöl írásokat. A folyóirat mellett kutatóműhely szerveződött. Az est a határon túli színházak bemutatkozására indított sorozat része volt, a közönség megismerhette Ungvári Zrínyi Ildikó: Bevezetés a színházantropológiába, Ion Cojar: Színművészeti poétika és Király Kinga Júlia: A rothadás esztétikája – A baljós és bűbájos Carlo Gozzi című kiadványát is. /A Symbolon budapesti bemutatkozása. = Népújság (Marosvásárhely), jan. 23./2007. február 1.Holokauszttagadás miatt perelte be a Romániai Zsidó Hitközségek Szövetsége Ion Coját, a Vatra Romaneasca szervezet elnökét. A Romania Mare lapban megjelent írásában Coja kifejtette, „annak hangoztatása, hogy a második világháborúban volt holokauszt Romániában, csak arra való, hogy a kollektív bűntudat érzését ültesse el a román nép lelkében”. A Vatra Romaneasca vezetője ugyanakkor ismerni véli egy olyan terv létezését, miszerint a következő években Izrael államból egymillió zsidót Romániába telepítenének, akik „rátennék a kezüket a román nép ingatlanjaira, bankjaira, teljes vagyonára”. /Salamon Márton László: Holokauszttagadásért perelik Ion Coját. = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 1./2008. január 4.Nagy Pál sok esztendős szerkesztői múlttal a háta mögött, nyolcvanadik életévén túl is folyamatosan dolgozik. Jelenlegi munkái közül a leglátványosabb a Mentor Kiadónál megjelenő Wass Albert-életműsorozat szerkesztése. Nincs időm unatkozni, mondta Nagy Pál. Ajándéknak tekinti, hogy öreg fejjel is dolgozhat. A Mentornál megjelenő Wass-sorozat immár harminchárom címet tudhat magáénak. Nemrégiben látott napvilágot Nagy Pál szerkesztésében Wass Albert Éltem: voltam címen a szerző önéletrajzi vonatkozású vallomása. Wass Albertet sokáig a kitagadottak és megbélyegezettek sorába tartozott, akár Nyirő József vagy Márai Sándor, meg más magyar írók, akik a háború után emigrációba kényszerültek. Nagy Pál 1992-ben A mindig hazanéző Wass Albert címmel írt egy hosszabb ismertető cikket az egykori Romániai Magyar Szóban. Talán ez volt errefelé az első „megszólalás” az Amerikában élő erdélyi magyar íróról. Sok könyvét kiadták, ennek ellenére még hatalmas terjedelmű kéziratmennyiség vár megjelentetésre. Az emigrációban keletkezett írásokról van szó, jórészt publicisztikai cikkekről, riportokról, különböző alkalmi szövegekről, vallomásokról, de még színdarabokról is. A Mentor a közelmúltban adta ki az Amerikai emberek című kötetet, ami Wass Albertnek a Szabad Európa Rádió számára készített egykori riportjait tartalmazza. Sokat javíthatna Wass Albert megítélésén az író műveinek román közegben való népszerűsítése. Az Elvész a nyom román fordítása készült el, kiadóra vár. 2000-ben megjelent A funtineli boszorkány Corneliu Caltea fordításában Langa Scaunul Domnului címmel. Akkor Ion Coja, a magyarok iránti barátsággal nemigen vádolható Vatra-alapító, bukaresti egyetemi tanár egyebek között azt mondotta, hogy ilyen szépen, ilyen mély együttérzéssel kevesen írtak a román népről. A közelmúltban megjelent Kolozsvárt Mircea Tomusnak az Aripile domnului című dokumentumregénye, pontosabban annak első kötete, melyben a mezőségi, mócsi származású szebeni román író részletesen szól Wass Albertről, a Wass-családról, 1940 őszének mezőségi viszonyairól, drámai napjairól. Nagy Pál gondozásában a budapesti Palatinus Kiadónál – Gondolat és árvaság, Szellemi őrség, illetve Emberi szavak címmel – megjelentek a Tamási Áron esszéinek, cikkeinek, interjúinak kötetei. Ugyanitt kiadás előtt áll egy Tamási-leveleskönyv. A Mentor jelentette meg nemrég Nagy Pál Napló nélkül című könyvét, s remélhetőleg idén napvilágot lát – Gond és remény címmel – közelmúltbeli publicisztikai cikkeiből egy válogatás. A Kriterionnál Mosolygó Erdély címmel többkötetes anekdotasorozatot terveznek kiadni. Nagy Pál /sz. Mezőkölpény, 1924/ a marosvásárhelyi Református Kollégium után Kolozsvárra, a Református Teológiára, majd később a Babes–Bolyai Tudományegyetemre került, az Ifjú Erdély című diáklapban kezdte közölni első írásait. Az egyetem elvégzése után tanársegédként dolgozott Kolozsváron, majd 1955-ben Marosvásárhelyre költözött, ahova az Igaz Szó című irodalmi folyóirathoz hívták. Tizenöt év után A Hét, majd ‘73-tól nyugdíjazásáig az Új Élet munkatársa lett. Publicisztikai, irodalom- és színikritikai cikkei mellett számos kötetet jelentetett meg, illetve szerkesztett. /Szucher Ervin: „Nincs időm unatkozni” Beszélgetés Nagy Pál irodalomtörténésszel. = Krónika (Kolozsvár), jan. 4./2015. július 18.Dr. Kovács Levente paradigmái25 + 25 + 25 = 25 Egy közismert söröző teraszán ülünk a Tanár úrral, és számolunk: 25 + 25 + 25. Még nem adjuk össze. Nincs végeredmény. De a felosztás jó. Olyan, mint egy nagy habos torta, amit születésnapon négyfelé vág az ünnepelt. Hármat elfogyasztunk közösen. Beleharapunk. Milyen az íze az első szeletnek? – kérdem a Mestert. – Az első szelet az első 25 év, amíg kijártam az iskolát és az egyetemet. Azután következett az az időszak, amikor a Marosvásárhelyi Diákház színjátszó csoportjával foglalkoztam. A második, amikor eljutottam oda, hogy 25 éves koromban megrendezhettem az első darabomat a színművészeti főiskola Stúdió termében. Ez a szakasz a magánéletemben is jelentős. Akkor született a fiam, s akkor találtam rá harmadik feleségemre, Katira, aki mind a mai napig társam, és velem volt a szakmai és magánéleti harcaimban. A harmadik? 50 éves koromban, 1990-ben a Színművészeti Egyetem magyar tagozatának tanszékvezetője lettem. Ekkor alakult újra az oktatás. A '90-es évektől kezdődően én feleltem a színészképzés metodikájáért, az oktatási intézmény átszervezéséért. Akkor indult az új nagy létszámú évfolyam, olyan nyomorúságos évek után, amikor négy, három, majd végül egy-két végzős hallgatónk volt. Ez a 25 év begyűjtötte a termést, azt a tapasztalatot, ami felhalmozódott az egyetem vezetése alatt azokban a pályázatokban, amelyek az egyetem gyarapodását segítették. – Maradjunk a hármas felosztásnál. Egy ember életét meghatározzák a találkozások, a helyszínek, a történetek... – Az első 25 év két meghatározó korszaka a gyerekkorom (a 7 – 15 éves kor közötti időszak) volt, amikor sokat betegeskedtem. Az ágyon ülve rengeteget olvastam, s így már abban a zsenge korban 4-5 évvel megelőztem gondolkodásban, tájékozottságban, olvasottságban kortársaimat. Ez mind a mai napig meghatározta az életemet. A másik az egyetemi diákévek helyszíne, Kolozsvár volt. Olyan időszakban jártam a Bolyai egyetemre – mert akkor még megvolt –, amikor a kincses várost különleges hangulat, szellemiség jellemezte. Az egyetem szellemi légköre nagy hatással volt rám. A tanárok közül Szigeti József, Csehi Gyula, az idősebb kollégák közül Szilágyi Domokos, Kántor Lajos voltak rám hatással, olyanok, akiknek nemcsak a gondolkodásmódja, hanem az életsorsa is példaértékű volt. Csoporttársaim között is olyanok voltak, akik azóta sokra vitték: írók, költők. Egy egész életre való szellemi útravalót kaptam a kolozsvári egyetemről. Ami a találkozásokat illeti, gyerekkorban sok benyomás ért. A családom egy része a kommunizmushoz fűződött az orosz hadifogság miatt, a másik fele pedig a Nyugat, a kapitalizmus felé irányult az amerikai hadifogság hatására. Nagy ideológiai viták voltak a családban, amelynek én is tanúja voltam. Például már 10 évesen tudtam, hogy mi a helyzet a kurdokkal, kik a szunniták és a síiták. De az örök város Marosvásárhely maradt. A kolozsvári öt évet leszámítva én vásárhelyi vagyok, voltam és az is maradok. Vásárhely a világ igazi közepe. Ezzel, igaz, nem mindenki ért egyet az utóbbi időszakban, de én már ilyen romlott maradok... – A második 25? – Ez az időszak jórészt a diákszínjátszó csoporté. Az a munka, amit ott végeztem, a haladó szellemiséget, az akkori avantgárdot jelentette. A diákszínjátszó mozgalomnak voltam az elkötelezettje, azzal foglalkoztam a legtöbbet. A korabeli kultúrpolitika lehetővé tette egy darabig, hogy a színházi fesztiválok révén a műkedvelő színjátszás csúcsteljesítményei beolvadtak a hivatásos szakma világába. Ezáltal vált lehetővé, hogy a román szakmai elit is a diákszínjátszó csoport által színre vitt előadásaim által ismert meg. Így kerültem kapcsolatban akkori hírneves román rendezőkkel és színházi emberekkel, köztük Ion Cojarral, Gelu Colceaggal, Irina Petrescuval vagy Harag Györggyel, aki az egész csoportot leszerződtette Madách darabjába, Az ember tragédiájába. Úgy éreztem, olyan útra léptem, ami egy kicsit más volt, mint a színházakban dolgozni, és ezt jól fogadták szakmai téren is. Egyes előadásoknak, mint a Luzitán szörny, a Tiszta földet vagy a Mahagonny igazi rockfesztiválokra emlékeztető hangulata volt. Tömegeket vonzottak a nézőtérre, és a szakmai kritikák is borsot törtek a hivatásos színházak orra alá. Akkor a diákszínjátszás és a Stúdió színház repertoárjával megelőzte a hivatásos színházakat. Olyan dolgokat lehetett játszani, amelyekre csak később figyelt fel a szakma, és némiképp ki lehetett cselezni a hatóságokat is. Igaz, később voltak letiltások, kerékbe tört életek, de mindenesetre ebben az időszakban a fiatalság a szellemi frissességért járt előadásainkra vagy az ezt követő beszélgetésekre a Hargita vendéglőben. Visszagondolva erre az időszakra, talán azért voltunk érdekesebbek a hivatásos színházi produkcióknál, mert az általunk színre vitt előadások rólunk szóltak, a fiatalság életérzéseit fejezték ki. Arra vigyáztunk, hogy sose rugaszkodjunk el a valóságtól, és ne szálljon a fejünkbe a dicsőség. Pedig rendkívül jó színjátszók jártak hozzánk, de 90%-uknak eszébe sem jutott, hogy színész legyen, és ezért is felszabadultan játszhattak. A Mahagonny című előadásunkat egy fesztiválon, amelyre a színiakadémia is benevezett egy Aurel Baranga- előadással, a bukaresti akadémia tanára az intézet produkciójának vélte, és megdicsérte a színészképzésünket, szemben a műkedvelőnek vélt színis előadással. S olyanról is tudok mesélni, amikor egy előadásunkat letiltották az egyik fesztiválról, és azért, hogy jelen legyünk, összeültünk pénteken délután, és hétfő reggelig egy új produkciót állítottunk össze, amivel a fesztiválra mehettünk. Azok voltak a szép idők... – A harmadik 25? – Nagyon sokat tanultam az előző 25 évben. A diákszínjátszó csoportban sokkal szabadabban tudtam dolgozni, és ott alakítottam ki az improvizáció módszertanát. Később, amikor a 90-es években elindult az első bővített létszámú – a későbbi aranyosztály –, akkor az egyetemen hasznosíthattam, továbbfejleszthettem azokat a gyakorlatokat, amelyeket a diákszínjátszó csoportban alkalmaztam. Majd a későbbiekben következtek azok a találkozók, amelyeknek köszönhetően mi is bekapcsolódhattunk az európai színészmesterség-oktatás vérkeringésébe. Ennek eredményeként dolgozhatta ki Kovács Kati, aki a diákcsoportban is munkatársam volt, az improvizáció tudományos módszertanát. A diákszínjátszó csoportban zenés előadásokat is színre vittünk, olyan elismert zeneszerzőkkel, zenészekkel dolgoztunk, mint Sárosi Endre, Elekes Csaba, Szőcs János, Sólyom Sándor, akiknek sikerült a zenés előadások kollektív hangulatát megteremteniük, amelyekben a korszerű zene ritmusa, belső energiája odafejlődött, hogy zenével, tánccal fejeztünk ki bizonyos érzelmeket, gondolatokat. Ezeket átvittem az egyetemre is, ahol Hencz Józseffel együtt a főiskolán megrendezhettünk olyan nagy musicaleket, mint a My Fair Lady, a Cabaret vagy a Chicago. Majd később az intézet zene-, táncprofilját is megalakítottuk. Ezzel Bukarestben sem foglalkoztak. És ott volt az egyéni műsorok menedzselése is. Tehát a diákszínjátszás termékeny időszaka nagy hatással volt színészpedagógiai pályámra. Persze rendezőként más forrásokból is "táplálkoztam". Kilenc évig voltam az asszisztense az öreg Tompának, dolgoztam Harag Györggyel is. Új színházi nyelvezettel is kísérleteztem. Voltak programjaim. Öt Brecht-darabot rendeztem, aztán következett az "elvágott dramaturgiai köldökzsinór" összefűzése. Elővettem a kommunizmus idején tilos, elfelejtésre ítélt magyar szerzőket: Szomory Dezsőt, Szép Ernőt, Füst Milánt, Molnár Ferencet és másokat. Az 1980-as években rendezőhiány volt. Tompa Gábor, Kincses Elemér, Parászka Miklós és én rendeztünk az erdélyi magyar színházakban. Ez nehéz időszak volt. Emlékszem arra, amikor próbáltam Szatmárnémetiben, majd onnan "le kellett ugornom" Sepsiszentgyörgyre darabfelújításra, aztán onnan vissza a zsúfolásig telt vagonokban. Dolgoztunk -12 fokos színpadon, ahol a színésznő kezére fagyott a mikrofon, s öltöttünk bundát laza hippi jelmez helyett a fűtetlen téli gyergyószentmiklósi teremben. Olyan hőskor volt ez az 1960 – 1980-as évek közötti, amikor az ideológiai vizionálások kényszere mellett ráadásul a színházak önellátók kellett legyenek. Ilyen körülmények között olyan előadásokat is színre vittünk, amelyekkel 150-200-szor is színpadra léptünk. Az emlékek kávéházának a főpróbája december 26-án volt. A színház köré rendőrkordont húztak, mert mindenki be akart jönni a 600 férőhelyes terembe, ahova úgy is 800-an zsúfolódtak be. A nyilvános főpróba bevételéből kihoztuk a román tagozat egyhavi fizetésalapját. Az előadást 172-szer játszottuk. Nehéz ma már kiemelnem egy előadást a több mint 180 rendezésem közül. A nagy kiugrás 1976-ban volt, amikor a főiskolán színre vittük az Egy fő az egy fő című Brecht-darabot. Aztán jött – szintén a főiskolán – a Szürke délután, a Káin és Ábel, amellyel a sepsiszentgyörgyi kollokviumon két díjat is nyertünk. Megemlíthetném a Jó estét nyár, jó estét szerelem című darabot, amelyet a Stúdióban 50-szer, a Sepsiszentgyörgyön rendezett változatot 100 alkalommal játszottuk el. A marosvásárhelyi színházban volt egy feledhetetlen trió: Az emlékek kávéháza, a Lila ákác és a Kakuk Marci, amelyek összesen több mint 500-szor kerültek közönség elé, és a szakmai siker is jelentős volt. Legnagyobb szakmai sikeremet Nádas Péter Találkozás című darabjával értem el. A kolozsvári rendezéseim közül Paul Foster I. Erzsébetére, Sepsiszentgyörgyön még Csehov Három nővérére, Szatmáron ugyancsak Csehov Platonovjára és Zágoni Hippolyt, a lakáj című darabjára emlékezem szívesen. A diákszínjátszó csoporttal pedig a Luzitán szörny, a Tiszta föld és a Mahagonny volt az abszolút csúcs. Az utóbbi időben pedig az Ariel Ifjúsági és Gyermekszínházban színre vitt Az emberke tragédiája felnőttelőadásba lophattam be mindazt, amit annak idején a színjátszó csoporttal is kikísérletezgettem. S talán premierként árulom el, hogy rendeztem egy játékfilmet is, aminek a címe Imola mosolya volt. Ezt Huszár Ilona, a producer úgy elvitte Magyarországra, hogy azóta sem kapja a kazettát. Ez tanulságos és érdekes szakmai kísérlet volt. – A következő 25? – A színház életcél, hivatás és hobbi is egyben. Az első 25 évben életcél, aztán hivatás lett, most hobbi. Hobbiból dolgozom együtt a Hahota színtársulattal. Nagyon kedves, alázatos és összetartó társaság, akiknek hihetetlen közönségsikerük van, és én ezt nagyon élvezem. Közben írogatok. Már 15 éves koromban írtam novellákat és két regényt is. Az egyikért most "megbűnhődnék", mert egy olyan iszlám államról szól, amelyet arab terroristák hoztak létre. Egyik álmom volt, hogy Kelet- és Szahara-kutató legyek, aztán ebből csak egy tinédzserkori regény lett. De így, 75 évesen meg akarom ajándékozni magam egy regénnyel, amelyet a napokban fejezek be. A története a '60-as évekről szól. Azt hittük, hogy ez a korszak egy történelmi mélypont, de tulajdonképpen csak ezután kezdődtek az igazi megpróbáltatások, mert jött a Ceausescu-féle "arany-korszak". Tulajdonképpen a művészet és politika összefonódásáról szól a regény, amelynek munkacíme: És akkor jött az aranykor, vagy Honduras messze van... Aztán van egy paranormális élményem is, amiből lehet, hogy valamikor sci-fi regény lesz. Ha megérem. A személyazonossági igazolványom 2065-ben jár le. Elgondoltam, milyen jó kabaréjelenet lenne, ha miután lejár, beállítanék a lakosság-nyilvántartóba, hogy cseréljék ki. Ez igen varázslatos esemény lenne, mert jelenleg én vagyok a marosvásárhelyi Gyűrűk ura, ugyanis a kiváló kardiológus Benedek Imre barátom kilenc sztenttel stafírozta a szívemet. – Lehetett volna más 75? – Nem. Elég jó labdaérzékem volt. Kiváló labdarúgókapus voltam 12 éves koromig, aztán, miután megbetegedtem, nem mertem többet vetődni. A 46-os lábammal, csavarosan a pálya bal széléről jobb lábbal íveltem be a labdát, mint Czibor az Aranycsapatból... Mégsem lettem focista. Nagyon érdekelt a földrajz, az utazások, a műépítészet és a zene. Hét évig tanultam zongorázni. Ma is felfedezem, ha hamisan szól a dal, de nem tudom reprodukálni a zenét. A sors iróniája, hogy én rendeztem először a Stúdióban zenés darabokat. Az irodalom, az írás mindig jelen volt az életemben. 10 éves koromban saját darabomat mutatták be egy pionírünnepségen. 15 évesen kabarét írtam, amit előadtunk az osztályban. Édesapám orvost akart "csinálni" belőlem, de meglepetésére nem az lettem. Igaz, doktor vagyok. Emlékszem, egy hétfő reggel cseng a telefonunk, egy hölgy van a vonal másik végén, megkérdi: dr. Kovács Leventével beszél? Miután válaszoltam, elmondta, meghívnak a Duna televízióba egy élő beszélgetésbe, fizetik az utat és némi honoráriumot is. Mi a beszélgetés témája? – kérdeztem. Az otthon szülés – jött a válasz. Kiderült, egy címtárban bukkant a nevemre, ahol úgy szerepeltem: doktor Kovács Levente. Nem mentem Budapestre. Utólag megbántam. Ez is kabaréba illő jelenet lett volna, ha elbeszélgetek a témáról, s majd a végén elmondom: színházművészetben vagyok doktor. Ha még egy felkérés jön, elvállalom. De csak a móka kedvéért... A beszélgetés dr. Kovács Levente közelgő 75. születésnapja alkalmából készült. Az interjú (idő)beosztása a véletlen műve. Az élet rendezte... Vajda György Népújság (Marosvásárhely) 2016. március 1.Aki románra fordította Wass Albert művétEgy kellőképpen nem ismert – és nem értékelt – műfordító, Cornel Câlţea nemsokára betölti a nyolcvanadik életévét. A Marosvásárhelyi Rádió egykori munkatársa volt az, aki ezelőtt tizenhat évvel román nyelvre fordította Wass Albert A funtineli boszorkány című trilógiáját Lângă Scaunul Domnului címmel. Óriási siker volt, ám a köteteket mára már sehol nem lehet megvásárolni. A hetvenes-nyolcvanas években gyakran futottunk össze a vásárhelyi népi egyetemként tisztelt egyetemi büfében, a „brasszériában”, ahova ő jobbára horgászatról beszélgetni jött, de hogy a sajtós horgászbarátok „sörrentettek”, hát ő is csatlakozott folyékony kenyérrel duhajkodók csapatához. Aztán valamikor a hetvenes évek vége felé a Duna-deltában ütköztünk, a 23-as Mérföld nevű halászfaluban, ahol ő igazi sporthorgászhoz méltóan sátorban lakozott, ellentétben velünk, puhányokkal, akik több-kevésbé komfortos lipován lakásban béreltünk szobát. Soha nem esett szó közöttünk irodalomról, műfordításról még annyira sem. Egyik legjobb barátja, rádiós kollégája, Csifó Jancsi borozgatás közben mondta neki, nyilván tréfálkozva: te Cornel, te egy „demisecui” (félszékely – szerk. megj.) vagy. Így aztán az ezredforduló évében kellemesen lepett meg, amikor arról értesültem, hogy lefordította Wass Albert A funtineli boszorkány trilógiáját. Még inkább meglepett, hogy sokaknak az volt a véleménye: szinte jobb az eredetinél. Meglátogattam vásárhelyi otthonában a borzonti születésű Cornelt a minap, hogy arról beszélgessünk, mi késztette arra, hogy épp Wass Albertet fordítson. „Tudod, az utóbbi időben néha kihagy az emlékezetem, arra sem emlékszem pontosan, hogyan kezdődött ez...” – mondta, de Geta asszony, a kedvesen vendégszerető feleség közbevágott: emlékezz csak vissza, Cornel, úgy mondtad akkor, hogy szegény Szekrényi Tibi (a vásárhelyi rádió sajnálatos módon vonatbalesetben elhunyt műszakisa – szerk. megj.) ajánlotta neked a könyvet... S akkor a fordító is észbe kapott: tényleg, így volt... „Az utóbbi években pedig románul jelent meg A funtineli boszorkány Cornel Câlţea kiváló műfordításában, melyet a román kritikusok elismerőn fogadtak. Szerintük aligha volt még olyan író – beleértve a románokat is –, aki ilyen empátiával jellemezte volna a román embereket. (...) Câlţea nemcsak lefordította, hanem műfordításával interiorizálta is az olvasmányélményt, melyet a szerző nyújtott, hiszen már a címátírás is arra utal, mi volt számára személyesen fontos a regényben: a hazai helyszínek, emberek. Vremea frăguţelor, Pretutindeni brazii vuiesc la fel és Pasărea neagră a címe a trilógia egyes részeinek. A román címátírások ötletesek, egyéniek: „Szamócaérés ideje” a kötet első részének címe (az eredeti magyar cím Az urszubeli lány), a második „A fenyvesek mindenütt egyformán zúgnak” – holott ez a Kunyhó a Komárnyikon lenne, a harmadik pedig maga A funtineli boszorkány – a román fordító ezt »Fekete madár«-nak címezi.” (Balázs Ildikó, PoLísz) Ismerős helyek „Nagyon sokat jártam ki a Maros völgyébe, oda, ahol a könyv cselekménye játszódik. Úgy is mondhatnám, ismerem, mint a szobámat. S nem csak ott, az egész Maros völgyét, egészen Gyergyóig jól ismerem, fiatal koromban sokat jártam arra...” – meséli az indítékot, ami arra sarkallta, hogy belevágjon a fordításba. Aztán kiderül, az édesapja állomásfőnök volt Gyergyószentmiklóson, volt alkalma megismerni a hegyek embereit. És nem csak megismerni – megszeretni is őket. Az összes helyet, amit Wass Albert leírt, azt mind ismerhette. „Mind-mind ismertem” – erősíti meg. Arra a kérdésre, hogy miért változtatta meg a könyvek címeit, azt mondta: „Nem emlékszem már, hogy miért. Úgy jött, úgy talált...” Nagy munka volt Azt próbáljuk összerakni, mekkora munka is volt a három könyvet lefordítani. Végülis a fordítás, a három kötet összesen 919 oldalt tesz ki (281 395 243 leütés) ami megírni is sok, nemhogy lefordítani, keresni a legjobb, legtalálóbb kifejezéseket. „Látod, már arra sem emlékszem, hogy tulajdonképpen mennyit is dolgoztam vele. Mondjuk, ez nem is csoda, hiszen régen volt, legalább tizenhét-tizennyolc éve. Az biztos, hogy nagy munka volt, de élveztem csinálni. Jól lehetett fordítani. Legalább egy évig tartott...” – mondja el Cornel Câlţea belerévedve a múltba. S ahogy kezdjük bontogatni az emlékeket, kiderül: a nagy időhöz nagy munka kellett. Amikor nekiült dolgozni, csak úgy repültek az órák, a napok, nem volt megállás. Erre jegyzi meg Geta asszony: a könyv megjelenése után a nagy kórházba kellett mennie, műtétre, s Baghiu sebészorvos asztalán a férje munkáját látta. Kérdezte tőle, hogy olvassa-e? Igen, de csak napi tíz oldalanként, hogy tovább tartson, annyira szép – válaszolta amaz. „A fordító és a lektor (Alexandru Cistelecan) nagy érdeme, hogy visszaadta a mű tartalmát, úgy, ahogy a szerző elképzelte, hogy eltakarja a valóságot szép szavakkal...” (Ioan Judea nyugalmazott ezredes) „... Marosvásárhelyen, a Nemzetközi Könyvvásáron bemutatták az író trilógiája, A Funtineli boszorkány román fordítását (Langă Scaunul Domnului címmel). A regény fordítója Corneliu Câltea. Ion Coja, bukaresti történész-professzor méltatta a kötetet. Elmondta, hogy a könyv íróját Erdélyben halálra ítélték. Marosvásárhelyen van egy utca: Ion Antonescu. Őt is halálra ítélték. Ugyanakkor sok olyan egyént nem ítéltek el, akik tényleg gyilkosok voltak. Sokan közülük a kommunista párt tagjai lettek. A kommunizmus perére többek között azért nem került sor, hogy ez ne derüljön ki. Végül kimondta: Wass Albert tisztességes embernek tűnik a könyv alapján.” (Máthé Éva) „Volt nagyon sok rossz reakció is, nagyon sokan szidtak engem, amiért lefordítottam, mert hogy Wass Albertet elítélték, de hát már csak ilyen a világ...” – mondja Cornel, akin egyáltalán nem látszik, hogy zavarná ez a körülmény. Ami viszont fölöttébb zavarja, az, hogy egyetlen példánya sincs már a fordításból. És tényleg nincs, magam sem találtam sem könyvesboltban, sem könyvesházakban, s még a világhálón is úgy szerepel a könyvkereskedések honlapjain, hogy elfogyott. „Eltűnt, de hogy hova, hogyan, fel nem tudom fogni, pedig legalább egy példány kellene nekem is belőle” – mondja bosszúsan, közben keresi a másik fordítását, a Niciodată címűt. Kincses Elemér Soha című művét ugyancsak Cornel Câlţea fordította románra, s erről is igen szépen írtak, többek között a craiovai Cuvântul Libertăţii című napilap. Nos, úgy tűnik, valamelyest normalizálódni kezd a helyzet. Vlasiu mesterrel a házban Távozáskor még behív a másik szobába, nézzem meg a műgyűjteményét. Egy teljes falat Ion Vlasiu-festmények, fényképek, faragások borítanak. Egyik képen a mestert a mezőbándi vasúti őrház kertjében kapta lencsevégre Cornel. Erre a képre igencsak büszke. Barátok voltak a hírneves szobrásszal. A szemközti fal mellett két kisplasztika, ugyancsak Vlasiu-alkotások. A falon két unokaöccse grafikai munkái több híres vásárhelyi grafikus és festő alkotásai között. Ezeket szeretem, ezek között mindig jól érzem magam – mondja a műfordító, aki idén októberben betölti a nyolcvanat. Elváláskor megegyeztünk: amennyiben valamelyikünk talál legalább egy példányt a Wass Albert fordításból, értesíti a másikat... „Emlékezzünk csak vissza, amikor a Lângă Scaunul Domnului címmel, Corneliu Câlţea fordításában 2000-ben megjelent A funtineli boszorkány, a könyv marosvásárhelyi bemutatóján Ion Coja, a magyarok iránti barátsággal nemigen vádolható Vatra-alapító, bukaresti egyetemi tanár egyebek között azt mondta, hogy ilyen szépen, ilyen mély együttérzéssel kevesen írtak a román népről, a Felső-Marosmente havasainak világáról. Nem akármilyen sikere volt a könyvnek; Ratosnya környéki román emberek ma is érdeklődnek, hogy hol, miként lehet megszerezni ezt az olvasnivalót. (...) Mindebből én azt szűröm le, hogy bizonyos román körökben ébredezik némi érdeklődés az erdélyi magyar író művei és személye iránt. Mindenképpen bátorító jelzés, ha nem csupán a politikum sikamlós színterein emlékeznek rá – még mindig mondvacsinált, alaptalan háborús bűnösséget, valótlan románellenességet, antiszemitizmust emlegetve.” (Nagy Pál irodalomtörténész egy, a Krónikában megjelent interjúban) Bakó Zoltán. Székelyhon.ro lapozás: 1-30 | 31-31
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
